Nagyon jól élünk a családommal. Ez főként a munkámnak köszönhető. Mindig is kreatív voltam és eléggé otthon vagyok a marketingben is. Így jött az ötlet, hogy ékszereket tervezzek, csak hát ehhez jó reklám is kellett, hogy beindítsam a céget. Aztán végül eljutottam odáig, hogy Swarovski karkötőket tervezhetek. Szeretem a munkám, szeretem a családomat és szeretem az otthonomat, ami ennél már nem is lehetne jobb. Örülök, hogy megvalósíthattam ezt, hogy egy ilyen épület adjon otthon nekünk.
Beszélnék a házamról, szeretném nektek bemutatni, hogy láthassátok, hogy meg lehet valósítani, hogy egy ilyen helyen éljen az ember. Motiváció a célom. Ha van egy jó ötleted, ahogy nekem is volt, akkor próbáld lehetőséggé tenni azt.
Mondanom sem kell, hogy nem csak az ékszereink, karkötőink vannak Swarovski kristályokból, hanem a csillár is ilyen kis csillárokkal van díszítve például a nappaliban. A belmagasság négy méter magas, az emeletről lelátni idáig.
Van egy hatalmas kandallónk is, amely kövekből van kirakva. A gyerekek sokat ülnek előtte, főként télen, amikor a narancssárga tűz melegséget ad a kandalló mellett tartózkodóknak.
Szerintem azonban a bútorok mellett nagyon fontos egy házban a dekoráció is. Az egyik jó barátom esküvői dekorációkat szokott tervezni és megkértem, hogy egy állandó jellegűt szervezzen meg nekem is a házhoz. Nagyon ért hozzá, sajnos én ehhez kevésbé, de hát mások vagyunk, másban vagyunk jók. Nagyon aranyos volt, mert segített is nekem. A hátsó udvarnál és a terasznál segédkezett. Sok növény és egyéb kis aranyos díszek, szobrocskák találhatóak ott, amik barátságosabbá teszik a környezetet.
Van egy nagy medencénk is, amiben még ugrálni és úszni is lehet. Ez nagyon nagy szó, hiszen sok nyilvános fürdőben is nehéz olyan medencét találni, ahol mind a kettő megvalósítható, az meg fárasztó, hogy át kell menni egyik medencéből a másikba. Fontosnak tartottam, hogy a szórakozás mellett az úszásra is legyen lehetőség, hiszen a mozgás nagyon fontos az egészségünknek.
Most kicsit beszélnék a benti dekorációról. A dekoráció többek között falakon levő festményekből, könyvekből, vázákból és növényekből áll. A természet közelsége fontos, hogy a házban is jelen legyen, hiszen a növények és a zöld szín nyugodtságot teremt. Természetesen a családi fotók is sok helyen megtalálhatóak. Én imádom a képeket, gyakran szoktam is nézegetni őket. A hűtőnket hűtő mágnesek sokasága díszíti, melyeket az utazásaink során szereztünk be. Ezek kötelező szuvenírek, ha valahová ellátogatunk és kiváló dekorációként is szolgálnak. Rájuk nézünk, bármikor, amikor a hűtőhöz megyünk és valljuk be, hogy a kaja miatt elég gyakran megfordulunk arra felé, és rögtön eszünkbe jutnak az élmények, amik az adott országban, helyszínen értek minket. Szerintem ez egy nagyon aranyos dolog. Lassan vennünk kell egy új hűtőt azt hiszem, mert már nem férnek rá az újabb mágnesek.
A házban egyébként van 5 hálószoba, melyek közé tartozik 2 gyerekszoba, egy háló és kettő vendégszoba is. Továbbá egy nagy nappali, étkező és konyha, melyek egybe vannak nyitva az alsó szinten. Van kettő spájz, egy nagy garázs és pince is. Továbbá van egy konditerem és zeneszoba is, ami egyben könyvtárként is funkcionál. A házban található három fürdő, ezek közül kettő az emeleten helyezkedik el és összesen 4 wc, melyek közül egy külön van építve, fürdőszobától függetlenül. Van egy nagy erkélyünk is az emeleten, ahonnan belátni az udvart és a medencét. Lent van egy terasz, amely az udvarra nyílik, de erről más meséltem is. Nekem a ház kedvenc része egyébként ez a nagy terasz. Ugyanis itt található egy Jakuzzi is és egy szauna, ugyanis nagyon nagy teraszról beszélünk. Továbbá rálátok a medencére, az udvarra. Ahogy kijön a jó idő gyakran étkezünk is itt, kiváló grillezésre például. Közel van a konyha, úgyhogy nem kell nagy távolságokat megtennünk ahhoz, hogy eljussunk egyik heylről a másikba.
Véleményem szerint egy ház akkor lesz teljes, ha csodálatos udvara is ki van használva, hiszen az is hozzá tartozik. A dekoráció és a saját ízlésünknek megfelelő bútorok, berendezés teszi az épületet személyesség, otthonná.
Imádok itt lakni és ezt a Swarovski karkötőknek és különböző ékszereknek köszönhetem. Jó lenne, ha mindenkinek megadatna az, hogy elmondhassa, hogy igenis egy álomotthonban él, csak az lesz benne a legszebb, hogy igazából is, nem csak az álmaiban.
Élvezzük ki az életet, a lehetőségeket, küzdjünk a sikerért és valósítsuk meg az álmainkat, hiszen ezért érdemes élni. Ha boldog az ember, akkor boldog az egész világ is.