Micsoda szerencse, hogy léteznek még olyan vállalkozások, akik nem csak a levegőbe beszélnek, mikor a szolgáltatásuk gyorsaságáról és alaposságáról írnak vagy beszélnek! Ez különösen akkor jött jól, amikor egyik este arra lettünk figyelmesek a férjemmel, hogy egy sötét folt jelent meg a falon a lakásunkban, nem sokkal később pedig már “könnyezni” is elkezdett a környékén. Mondta a férjem, hogy ennek a fele se tréfa, és gyorsan kirohant, hogy elzárja a főcsapot. Éppen a dekorációt készítettük elő a fiunk születésnapi bulijára, szóval duplán beütött a ménkű. Egészen elborzasztó volt, amit az uram mondott: ez bizony csőtörés lesz, ráadásul a falban, úgyhogy bontani kell. Értesítsünk mindenkit, hogy a buli elmarad, nagy felfordulás várható. Azonnal el is kezdtünk keresgélni, hogy Budapesten hol elérhető vízszerelés gyorsszolgálat, akik hamar kijönnek, megvizsgálják a dolgot, és belátható időn belül képesek is elhárítani. Így akadtunk rá a vizgazfutesszerelo24.hu oldalára, akiket végül kihívtunk, és akik elhárították a bajt.
Először nagyon kétségbe voltam esve, mert ehhez hasonlót még sosem tapasztaltam. Mint a tanulóvezető, aki először megy ki forgalomba. ismeretlen helyzet, ismeretlen veszélyek. Ráadásul így, hogy a férjem egyből elzárta a főcsapot, még mosni, mosogatni vagy tisztálkodni se tudtunk. Pontosan ezért vált létkérdéssé, hogy minél hamarabb találjunk egy szakképzett szerelőt, aki nem csak felderíti, hogy hol is van a gond, hanem elhárítani is képes. Egy vízszerelés gyorsszolgálat, akik az ilyen katasztrófahelyzetekben rövid időn belül a rendelkezésünkre tudnak állni. Neki is álltunk gőzerővel keresgélni, de a helyzet eléggé elkeserítő volt elsőre. A környékbeli vízszerelők vagy nem rendelkeznek weboldallal, és csak apróhirdetésekben lehet őket megtalálni, vagy akit elértünk, az azt mondta, hogy hetekbe is telhet, mire lesz szabad időpontja, hogy egyáltalán megnézni el tudjon jönni. Én, hogy őszinte legyek, a sírás határán voltam, de ekkor találta meg a férjem az említett vizgazfutesszerelo24.hu oldalt, és ott alaposabban is le volt írva egyrészt a probléma, másrészt a szolgáltatásuk gyorsasága.
Ha ilyesmi történik, azaz elkezd a vakolat nedvesedni egy ponton, és akár apró vízcseppek is megjelennek, az tényleg egy dolgot jelenthet: csőrepedést vagy csőtörést. És nagyon jól tette az uram, hogy azonnal elvágta az utánpótlást, ugyanis ha nem így cselekszik, akkor lehet, hogy nem sokkal később már bokáig gázoltunk volna a vízben. Mi több, ilyenkor az is lehetséges, hogy a hiba nem is ott keletkezett, ahol a folt megjelent, hanem arrébb, csak éppen itt találta meg az útját. Éppen ezért a régi bevett módszer, hogy addig kell bontani és bontani, amíg meg nem találják a törést, repedést. Ettől, hogy őszinte legyek, kicsit bepánikoltam. Egyáltalán nem voltunk felkészülve arra, hogy a fél lakás szét legyen verve, ráadásul egy ekkora bontást már saját magunk sem lennénk képesek kijavítani. De hatalmas megnyugvást jelentett, mikor tovább olvastam a vizgazfutesszerelo24.hu oldalát, ugyanis nekik vannak olyan eszközeik, amikkel sok bontás nélkül is fel lehet kutatni, hol is van a probléma. Az egyik ilyen a kamerás eljárás.
Ennek a lényege, hogy egy vékony flexibilis száloptikát tolnak a csőbe, és fél méteres pontossággal meg lehet határozni, hogy hol is van a lyuk. Mit mondjak, óriási megnyugvást jelentett, hogy sokkal kisebb hajcihővel is megúszhatjuk a dolgot. De a másik kérdés még nem oldódott meg: mikor tudnak vajon kijönni? Hiszen most vízszerelés gyorsszolgálat volt szükséges, különben napokra, hetekre ellehetetlenedik az életünk! Ha nincs vizünk, viszont nem akarjuk eláztatni az alattunk lakókat sem, akkor nem tudunk se mosni, se főzni, se tisztálkodni! Borzalmas lett volna! Ám szerencsére a vizgazfutesszerelo24.hu oldalán különhangsúlyozzák, hogy 0-24-ben hívható a megadott telefonszám, és vészhelyzet esetén akár 1-2 órán belül is házhoz tudnak menni! Erre felkaptam a fejem, hiszen az ilyesmi meglehetősen ritka! Ezt nevezem szolgáltatásnak! Nem is húztam tovább az időt, még aznap este felhívtam a megadott telefonszámot.
Elmeséltem, hogy mi történt velünk, mire gyanakszunk, és mire lenne szükségünk. A munkatárs rögtön mondta is, hogy igen, klasszikus eset, főleg régebbi építésű épületeknél. Ilyenkor előfordul, hogy a régen beszerelt vascsövek elrozsdásodnak és nem bírják tovább a nyomást, egyszerűen megrepednek és elkezdik kiengedni a vezetékes vizet. De szerencsére a vízszerelés gyorsszolgálat náluk mindig elérhető, úgyhogy szólt is azonnal a kollégáinak, hogy vészhelyzet van, amint lehet, jöjjenek ki hozzánk. Végül tényleg nem kellett sokat várnunk, pár órán belül csörgött is a telefon, jelezve, hogy megjöttek. Egész szerszám-arzenállal érkeztek, és rögtön neki is láttak a dolognak. Ahol a nedvesedés keletkezett, ott feltárták a falat, és víztelenítés után megbontották a csövet. Beengedték a kamerát, és nem sokkal később körülbelül meg is találták a hibát: nagyjából egy 80 centivel odébb megadta magát a cső. Kénytelenek voltak a maradék szakaszt is kibontani ahhoz, hogy hozzáférjenek, de végül így lényegesen kisebb lett a pusztítás, mintha az egész falat végig kellett volna vésni. kivették a törött szakaszt, és pótolták. De azért azt megjegyezték, hogy ez nem fog a végtelenségig tartani, hamarosan ráférne a rendszerre egy teljes felújítás.
Mindenesetre hatalmas segítség volt, hogy ennyire hamar ki tudtak érkezni és ilyen hatékonyan elhárították a bajt. Így még aznap este vissza lehetett nyitni a főcsapot, és a család le tudott fürödni, illetve nem kellett reggelig szomjaznunk. Mert hiszen még palackos vizünk sem volt otthon, nem készültünk az ilyesmire. Másnap a férjem vett egy kisebb zsák erős glettet, de mielőtt nekiállt volna a javításnak, a biztosítót is értesítette. Hiszen amíg nem látták a kárt és a szakszerű javítást, addig nem szabad bármit is csinálni vele. Kész szerencse, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu munkatársai által adott számlát bármelyik társaság elfogadja, elvégre képesített, engedélyekkel és minősítésekkel rendelkező szakemberek. Szóval nem csak a vízszerelés gyorsszolgálat hatékony náluk, de még valamennyit a költségeinkből is visszakaphatunk. Különben miért fizetnénk a biztosítást? Ráadásul óriási szerencsénk volt, hogy időben észrevettük! Ha csak reggel tudatosult volna bennünk, hogy úszunk, vagy éppen az alsó szomszéd dörömbölt volna, hogy csöpög nála a plafon, akkor még az ő kárait is téríthettük volna meg!
Így tehát, mindezen történések lezárásaként azt tanácsolom: ha vízszerelés gyorsszolgálat kell, akkor mindenképpen és mindenek előtt jusson eszedbe a vizgazfutesszerelo24.hu oldala! Egyrészt rengeteg információt leírnak a dolgokról, munkafolyamatról, lehetséges problémákról, másrészt nagyon gyors és kifogástalan munkát végeznek. És ellentétben a kóklerekkel és ezermesterekkel, az őáltaluk kiállított számlát a biztosító is elfogadja! Szóval hívd őket bátran hasonló helyzetben, és biztos lehetsz benne, hogy rövid időn belül a segítségedre sietnek! Mi a legkevésbé sem bántuk meg, hogy őket választottuk, akkor Neked miért nem válhatnának be?