Ma már nem olyan nehéz belevágni valamibe, ami az álmod. Engem például egészen fiatalon már a fa dekor kezdett érdekelni. Kifejezetten a fa-alapanyagokkal történő dekorálás, és kiegészítők, kézműves termékek készítése, lakások, irodák belső arculatának megtervezése (ezek használatával), ahol minden a fához, fából készült dolgokhoz kapcsolódik. Szerencsére ehhez belsőépítész és lakberendező partnereket is találtam idővel, és eddig is, egyéni vállalkozókként is jól boldogultunk. De mostanra elhatároztuk, hogy még nagyobbra szeretnénk nőni és ehhez egy Kft-t szeretnénk létrehozni, amihez úgy hiszem jó megoldás lesz ez: (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.
Úgy megörültem, amikor belefutottam a fenti szlogenbe! Azonnal rájöttem, hogy felesleges tovább várnunk, hogy még professzionálisabb keretet adjunk a tevékenységünknek és ahelyett, hogy külön, egyenként tudnánk csak számlát kibocsátani, mostantól csinálhatjuk közös kft-ben azt, amit eddig is. A fenti, egy olcsó és gyors, profi ügyintézést biztosító lehetőségnek tűnt. És tűnik már a folyamat közben is. Pedig még csak most voltunk túl az első, személyes konzultáción, de szerencsére közben is halad minden, mint az álom.
A topcegalapitas.eu nevű oldal, amelyhez a hirdetés is tartozik, pusztán csak felvilágosító célú felületnek is már kiváló. Ajánlom is az olvasgatását bárkinek, aki kft-t, bt-t alapítana, de nincs példádul ingatlana, ahová azt bejegyezhetné, ügyvédje stb. (Ha már ti is voltatok vállalkozók, legalább könyvelőtök bizonyára van – az kell is hozzá, akivel átbeszélitek az alapokat)
De minden másra ott a topcegalapitas.eu – “(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér”! Megtudtuk példádul, hogy a korlátolt felelősségű társaság esetében nincs korlátozva a tagok száma, egyszemélyes kft-nél sem kötelező már a könyvvizsgálat, és a legkisebb törzstőke, amivel nekivághatunk, az 3 millió forint.
A Kft-t be fogják jegyezni jó eséllyel már pár napon, de rossz esetben is alig több, mint egy héten belül, az adószámot a cég bejegyző végzésében kapjuk meg. Mivel a tevékenységünk engedélyköteles, így csak ezután, már adószámmal rendelkezve kezdhetjük meg a munkát. Abban is adtak tippeket (már a weboldalon is olvashatunk ilyenekről), hogy miként érdemes cégnevet választani például. No meg, hogy hogyan és hol érdemes székhelyen választanunk, ami nyilván fel lesz tüntetve mindenhol.
Ha van saját székhelyünk, a topcegalapitas.eu-val 16.900 ft + áfába kerül tehát ez a cégalapítási szolgáltatás, de ezt a díjat teljes egészében elengedik, ha igénybe vesszük a székhely-szolgáltatást is. Ennél a dolognál az adózás szempontjaira is figyelnek, ha ezt adjuk meg prioritásnak, illetve szükségünk van egy székhelycímre egyáltalán. Újlengyelben helyi iparűzési adómentes székhelyen regisztráltathatjuk a cégünket, de sokaknak inkább a budapesti cím a vonzóbb, ahogy nekünk is. Ott aztán kezelik az ember postáját, szólnak ha van valami, nem kell a székhelyen tartózkodunk. Mi, a munkánk során egyébként is a terepen, különböző helyszíneken végezzük a dolgunkat, szerte a városban.
Azoknak a cégeknek is érdemes ezzel a profi csapattal együtt dolgozniuk, akik létező cég esetén cégmódosításra kényszerülnek. Ennek feltételei, hogy minden érintett megjelenjen személyesen, az okmányaival együtt. De, mint minden másban, kezdetben ráérünk telefonon is keresni őket, és, miután visszajeleztek, kell csak leadni a módosítandó adatokat, a társasági szerződést, és az alapító okiratot. A személyes találkozó és konzultáció csak ezt követi. Majd jön a cégbíróságra történő beadás, és a bank esetleges megkeresése.
Én azt javaslom, ne akarjunk feltétlenül mi elveszni a céges dolgokban, ha már vannak profik erre! Főleg érdemes rájuk bízni ezt a kezdetektől: (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.