Dekorálástól a masszázsszalonig

Minden évben a karácsonyt várom a legjobban. Mikor gyerek voltam az egész család nálunk gyűlt össze Szenteste. Szép emlékek fűznek hozzá, ezért minden évben szeretem megadni a módját a karácsonyi ünneplésnek. Általában már hetekkel előtte tudom, hogy mit fogok sütni, illetve főzni. A ház kidekorálását is bőven az ünnepek előtt elkezdem. Idén úgy döntöttem, hogy új dekorációkat szerzek be, mivel már évek óta ugyanazt teszem az ablakba, az asztalokra, a lépcső korlátjára stb. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a környéken rengeteg olyan bolt van, ahol ezeket beszerezhetem. Így hát beszerző körútra indultam az egyik barátnőmmel, aki szintén él-hal a karácsonyért.

Az üzleteket járva egyre nagyobb súly telepedett a vállaimra a nehéz hátizsák miatt, amit egyre több cuccal pakoltam meg. Nem szokott fájni, ezért fura volt, de gondolom az sem segít neki, hogy az utóbbi időben nem sokat mozgok, biztosan az izmaim befeszültek. A barátnőm a panaszkodásomra rögtön ajánlott egy masszázsszalont a belvárosban, fejből tudta a váll masszázs árakat, ami meglepő volt. Gondolom többször is járt már náluk, de sosem mondta ezelőtt. Én viszont tényleg soha nem jártam még ilyen helyen, ezért elsőre meghökkentem a váll masszázs árak hallatán, de barátnőm azt mondta, hogy Budapesten belül ez nem számít drágának. Másrészt nagyon ügyesek ebben a szalonban, ezért bátran ajánlja nekem is.

Elküldte az oldal linkjét: karmathaimasszazs.hu/vallmasszazs. A linket megnyitva rögtön elém tárult egy szimpatikus hangulatú oldal, ahol kiemelték a fertőtlenítés fontosságát, amely az enyhe hipochondriám miatt kedvező a számomra. Az oldalon leírtak alapján a vállfájdalmam eredhet a helytelen testtartásból, az irodai munkából fakadó folyamatos üléstől, a stressztől, ami szó szerint nyomja a vállakat és sok más egyéb tényezőtől. A vállmasszázs alatt átmasszírozzák a nyakat, a fejet és az egész hátat is.

A honlapon keresztül átáramlott belém az igazi thai atmoszféra, amellyel hirdeti is magát a szalon. Így hát sokat nem gondolkoztam azon, hogy időpontot foglaljak hozzájuk egy jó vállmasszázsra. Azért előtte még magamba szippantottam az oldalt. Megnéztem milyen masszázs típusok léteznek még náluk, és ami nagyon tetszett, az a páros masszázs. A férjemmel úgyis sokszor problémába ütközünk, hogy mivel lehetne kikapcsolódnunk együtt, ami nem unalmas. Ennek ő is biztos örülne, hiszen mindig is szerette a thai kultúrát. Meg is van mit kap ajándékba a kedvesem. A csomagajánlatok között találtam egy olyan opciót, melyben rózsaszirmok, pezsgő, csokiszökőkút és eper is van a masszázson kívül.

Én viszont most már tényleg lefoglaltam az időpontot egy jó vállmasszázsra. Az online időpontfoglaló rendszereket mindig kifejezetten szeretem, hiszen átlátom az egész hetet és nem úgy kell megkérdeznem a recepcióst, hogy mely napokon mikor van időpont. Aztán ha elfelejtem megint meg kell kérdeznem és ez kellemetlen. Az a jó még az online időpontfoglalásban, hogy még a késő esti órákban is lehet foglalni. A szabad időpontok közül egy keddi délelőtti idősávot választottam.

A szalonba beérve megint csak elkapott az a hangulat, ami a honlapon is jelen van. Imádom ezeket a lila színeket. A hely tiszta és szépen berendezett. A masszázs nagyon kellemes volt, professzionális szolgáltatást kaptam a pénzemért. A barátnőm nem sokkal, hogy kiléptem a szalon ajtaján már hívott is, hogy meséljek a masszázs élményemről, amitől először annyira tartottam. Habár őszintén engem a váll masszázs árak tartottak vissza először, de rájöttem, hogy megéri néha elmenni egy ilyen helyre és relaxálni kicsit.