Művészeti kiállítás és szerviz látogatás egy napon

5 nap 4 éjszaka teljes kikapcsolódás várt ránk múlt héten, legalábbis azt hittük, hogy teljes kikapcsolódás lesz. A művészeti kiállításon egy festő verseny is volt, ahol a nevezett művészek előttünk, látogatók előtt készítették el az alkotásukat. Fantasztikus élmény volt a festőállványok között sétálni, és megfigyelni ahogyan a művészek elmerülnek a munkában. Régen rajzoltam, de valahogy a festésig nem sikerült eljutnom, úgy éreztem, az már egy teljesen másik szint. A kiállítás második napján kiválasztottam egy darabot, ami remekül illik majd a nappalinkba.

Ugyanezen a napon viszont probléma merült fel az autóval, nem tudtam volna megmondani, hogy mi a probléma forrása, de úgy éreztem, hogy megmagyarázhatatlanul kileng az autó ki- és beszálláskor. Barátnőm azt mondta, hogy ez normális, de nekem gyanús volt, így felmentem a https://metaautoszerviz.hu/futomu-szerviz oldalra, és alaposan utánanéztem a problémának. Itt olvastam is arról a kilengésről, amit éreztem az autóba, és azt írták, hogy ez a rugózás olyan problémára utalhat, ami a lengéscsillapítóhoz köthető.

A https://metaautoszerviz.hu/futomu-szerviz a Méta Autószerviz weboldala, ők egy márkafüggetlen autószerviz, akik Budapesten a 19. kerületben találhatók meg. Foglalkoznak 3D-s futómű beállítással, fűtőmű javítással, autógumi szereléssel és felni szereléssel, valamint értékesítéssel egyaránt.

Mivel késő este volt, nem tudtam felhívni az autószervizt az oldalon található telefonszámon, de ez nem jelentett problémát, mivel lehetőség van az oldalon keresztül online időpontot foglalni hozzájuk. Ez mennyire klassz már! Az időpontfoglalásra mikor rányomtam, megjelent egy lap, ahol megköszönték, hogy őket választom, majd pedig pár pillanat múlva az időpontfoglaló rendszerben találtam magamat. Itt aztán hipp-hopp végig kattintottam a megjelenő űrlapot, ahol a szolgáltatást kellett kiválasztani és megadni az autómmal kapcsolatos információkat, majd pedig az elérhetőségeimet, és már tovább is lehetett menni az időpontfoglalásra.

A regisztráció után egyébként akár több autó adatait is fel lehet vinni a rendszerbe, így én rögtön felvittem a párom autójának az adatait is, így legközelebb, ha bármi probléma adódik, pár pillanat alatt tudunk neki is időpontot foglalni. Ráadásul az időpont módosítható, sőt, akár törölhető is, ez nagyon jól jön, ha váratlan esemény történik, ami miatt nem tudunk elmenni a lefoglalt időpontban. Ráadásul egy törzsvásárlói kártyáról is olvastam, ami 10 % kedvezményt biztosít a Méta Autószervizben elvégzett szolgáltatásokra. A rendszerükbe minden felkerül digitálisan, így elérhető rajta a digitális munkalap is, ráadásul gumihotel szolgáltatásuk is van, és ezen a felületen a tárolt gumiabroncsok adatait is nyomon lehet követni, így meg lehet tekinteni az állapotát, azt is, hogy meddig tárolják, és hogy mennyit mentünk már velük.

A lefoglalt időpontban fogadtak is, gyorsan, de precízen átnézték az autót és rövid időn belül meglett a probléma forrása, amit helyben tudtak is orvosolni. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Méta Autószerviz oldalára, annak pedig még inkább, hogy végül rájuk esett a választásom. Ezentúl is biztos, hogy náluk fogok kikötni, ha bármilyen probléma felmerülne az autóval, vagy hogy náluk tároljam a plusz gumikat.